Havi lista

2010. március 30.

Márciusban legtöbbször ezek szóltak:

1. Fabric 51 – DJ T. (Fabric, 2010)

2. Bonobo – Black Sands (Ninja Tune, 2010)

3. Boards of Canada – Geogaddi (Warp, 2002)

4. Intrusion – The Seduction of Silence (Echospace, 2009)

5. Joanna Newsom – Have One On Me (Drag City, 2010)

6. Bibio – Ambivalence Avenue (Warp, 2009)

7. Prokofjev – Piano Sonatas No. 2,7,8 (Bernd Glemser, Naxos, 1994)

8. Franz Schubert – Moments musicaux, Impromptus (Csalog Gábor, BMC, 2002)

Reklámok

Üde, tavaszi eklektika

2010. március 30.

Bonobo: Black Sands (Ninja Tune, 2010)

Bonobo (aka Simon Green) 2000-es debütálása óta szép lassan a Ninja Tune és egyben Nagy-Britannia elektronikus zenei színterének egyik oszlopos tagjává vált annak ellenére, hogy eddigi lemezein látszólag semmilyen új dolgot nem nyújtott ahhoz képest, ami a 2000-es évek brit downtempo áradatára jellemző volt. És mégis: a Dial ‘M’ for Monkey, illetve a Days to come olyan lemezek, amelyek hosszabb-rövidebb szüneteket követően újra felbukkannak a lejátszó közelében és a sokadik hallgatás után sem válnak unalmassá. A titok nyitja talán pont abban rejlik, hogy Bonobo tudatosan nem akart újat teremteni, hanem inkább a rendelkezésére álló stílusjegyekből kevert ki nagyon precíz munkával egy teljesen rá jellemző hangzást: számaiban hip-hop alapok, funkos basszusmenetek, némi keleties színezetet sem mellőző vonós- illetve fúvósszólamok és persze jazz-t idéző szopránszaxofon-improvizációk keveredtek.  A tegnap megjelent Black Sands című lemez koncepciója nagyon hasonló az eddigi albumokéhoz, igazából csak árnyalatbeli különbségekkel lehetne a fent leírtakat kiegészíteni.

Read the rest of this entry »

Fabric 51 (DJ T.)

2010. március 21.

(Fabric, 2010)

DJ T-t (Thomas Koch) kérték fel arra a megtisztelő feladatra, hogy elkészítse a Fabric mixsorozat következő, 51. darabját. Ezzel az elektronikus zene egyik megkerülhetetlen alakja kapott lehetőséget arra, hogy elképzeléseit, véleményét kifejtse a techno és house közeli zenék múltjáról, jelenéről, esetleg jövőjéről. Megkerülhetetlen, hiszen ő a trendformáló Get Physical berlini kiadó alapítója és mai napig vezetője. Read the rest of this entry »

(Warp, 2002)

Az előző posztban említett vonatkozás miatt került elő a napokban újra a Boards of Canada Geogaddi lemeze.  Ha a pszichedelikus zenére egy példát kéne mondanom, azt hiszem ez a lemez ugrana be elsőre.  Fakó, pasztelles képek, összemosódott, tompa hangok, a háttérben mindenféle fura zörej, beszéd és az egész lemezt átszövi valami melankolikus nosztalgia. Leginkább másnapos vasárnap délután hallgatva instantan ható, könnyen függőséget okozó remekmű.

(Warp, 2009)

Igazi felüdülés volt az utóbbi hetek minimal áradata után újra meghallgatni ezt az albumot. Ajánlásképp sokaknak valószínűleg annyi is bőven elég, ha annyit mondok, hogy Bibio a Boards of Canada tagjainak egyik kedvenc előadója. Read the rest of this entry »

Havi lista

2010. március 9.

Februárban legtöbbször ezek szóltak:

1. Beach House – Teen Dreams

2. Pantha du Prince – Black Noise

3. Chloé – Live at Robert Johnson

4. Thomas Hamann & Gerd Janson – Live at Robert Johnson

5. Joanna Newsom – Have one on me

6. Matthew Dear – Body Language vol. 7.

7.  Four Tet – There is love in you

8. Extrawelt – Schöne neue extrawelt

9. Bodycode – Immune

Kortárs tradíció

2010. március 9.

Joanna Newsom – Have One on Me (Drag City, 2010)

Todd Haynes szerint Bob Dylan így nyilatkozott a folkzenéről: ” A tradicionális zene kedvelői megsejtik a titkot, mivel hagyományos tény, hogy ők tele vannak titokkal, meg ellentmondással. A tradicionális zene valószerűtlenebb annál, hogy meghaljon. ” (Mindez Cate Blanchett tolmácsolásában megtekinthető itt, 5:40-től: http://www.youtube.com/watch#!v=TVQ02q_hluo).

Ha végigtekintünk az amerikai folk történetén, valóban nem találunk jobb szót a jellemzésére, mint azt, hogy valószerűtlen. Már pusztán arról a kérdésről, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy önálló amerikai folkzene, köteteket lehetne írni. Több etnikum nagyon eltérő zenei hagyományának keveredéséből alakult ki a tradicionális amerikai zene, majd elszakadva a gyökerektől egyre inkább önálló életet kezdett élni. Az 50-es évektől kezdődően új virágkora érkezett el, amikor Joan Baez-nek köszönhetően cool dolog lett folkot hallgatni. Folytatódott Dylan-nel, aki elkövette az akkor szentségtörésnek számító tettet, hogy az akusztikus gitárját villanygitárra cserélte, a régi legendákból modern kori balladákat költött és ezáltal összemosta a folkot a rockkal, a beatmozgalommal, Vietnámmal, a populárissal. A virágkor, ha kevésbé látványosan, de ma is tart, elég ha csak Beck Sea Change albumára, vagy a Fleet Foxes-ra, illetve a Grizzly Bear-re gondolunk. Mindent összevetve: a folkzene ilyen szintű képlékenysége, a mindenféle hatás befogadására való képessége, mindenkori aktualitása a legvalószerűtlenebb.

Az egyszerre kortárs és tradicionális folkzenét mutatja be Joanna Newsom új albuma, a Have One on Me. Read the rest of this entry »