Ébren álmodni

2010. február 1.

Beach House: Teen Dream (2010, Sub Pop)

Egy rövid, de nagyon élményteljes utazás utáni hazaérkezés estéjén hallgattam meg először a Beach House Teen dream, épp most kiadott albumát. Talán az este alaphangulata és a jóleső bágyadtság az okai, hogy rögtön nagyon magával ragadott a lemez, pedig gitáros indie-rockot már jó ideje nem hallgattam. Bevallom, számomra teljesen ismeretlen volt ez a zenekar, pedig a Beach House amerikai hipszter-körökben igazi sztároknak számítanak, többek között az MGMT is kedvenc zenekaraként tekint a duóra. A baltimore-i párost Alex Scally illetve a francia származású Victoria Legrand alkotja. A 2004-es találkozásuktól tartó barástságuk és együttzenélésük nyomán létrejött zenekar 2006-ban adta ki első lemezét, amely igazi, kiforrott munka. Ezt követte a 2008-as Devotion című lemez, amely szintén csak nagyon jó elismeréseket kapott. Zenéjüket leginkább a Velvet Underground-éhoz, illetve a Mazzy Stars-éhoz hasonlítják különböző zenei lapok. Ezek a párhuzamok nagyon találóak és segítségükkel az első két album zenei anyagát illetve hangulatát elég jól lehet jellemzni. Bágyadt, lassú, álomszerű, nagyon kábító hatású. Nekem személy szerint egy-két lassúbb Yo la Tengo-számot idézett fel, talán az orgona-gitár hangszerelés miatt.

Jelenlegi albumuknál már az első hallgatás során kiderül, hogy teljesen más elképzelés alapján készült, mint az előző kettő. A korábbi lemezeket a kizárólagos hangulatteremtés jellemezte: a kevésbé megjegyezhető dallamokkal, mindenféle hullámzások nélküli dinamikával, a végig ugyanúgy felépített dalokkal elérték, hogy az album ne külön számokból, hanem egy meditatív állapotból, egyetlen ötvenpercesre nyújtott pillanatból álljon. A lo-fi ködös árnyalatú hangzása a permanens atmoszférát még tökéletesebbé tette.

A mostani lemez esetében viszont kilenc, önálló kis világgal rendelkező dalból álló albumról van szó. Itt nincs egy kollektív, az egész albumon át tartó hangulatról, hanem külön-külön álló, bár továbbra is álmodozó hangulatok láncolatáról. És bizony: a Beach House elkezdett popzenét játszani. Mindegyik dal formai felépítése, változatos hangszerelése instantabban hatnak, mint a korábbi albumok. Az persze egyéni nézőpont kérdése, hogy ezt a fajta váltást hogyan értékeljük: a zenekar egy fontos előrelépésének a saját zenei önmegvalósítása felé vagy szimplán elpoposodásnak, bár szerintem nekik nem az volt a céljuk, hogy bekerüljenek a mainstream zenébe, másrészt pedig a dalok színvonala továbbra is nagyon magas maradt.

A korábbi lemezek megítélésénél az volt a fő szempont, hogy sikerül-e a megteremtett atmoszférát az első pillanattól az utolsóig megtartani, anélkül hogy ez unalmassá válna. Jelen esetben azt kell nézni, hogy a remek zenei ötletekből tud-e a zenekar kilenc, egyenként is ütős számokat csinálni. Az első négy szám estében a válasz egyértelműen igenlő. Csodálatos dalok, egyszerűen nem lehet semmiben hibát találni, nem tudnék választani, hogy melyik tetszik jobban: a Silver Soul vagy a Walk in the park. Az album hátralévő részére mindez nem mondható el teljes egészében: nagyjából egy gyönyörűen megírt dalt (például a Mile Stereo) egy kevésbé sikerült követ. Külön említést és hatalmas dícséretet érdemel viszont Victoria Legrand hangja: az eddig használt fátyolos, magas falsetto-t egy nagyon markáns ének váltja fel. Olyannyira markáns, hogy sokáig bizonytalan voltam abban, hogy ki is vokálozik (a következő videón látható-hallható, hogy ő bizony a korábban éteri hangú Victoria:  http://www.youtube.com/watch?v=NNCo7-LkUDE )

Összességében az elmúlt pár hónap és egyértelműen az év eddigi legjobb lemezéről van szó, amely -ellenben az eddigi munkákkal- nemcsak álmatlan hajnali órák, hanem akár egy napsütéses vasárnap délelőtt aláfestőzenéje is lehet.

Egyértelműen: 5/5

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: